2016 - 2017 tanév
A gimnázium vegyeskarának mátyusföldi vendégszereplése
2017. március 17. és 19. között a Rákóczi Szövetség jelentős anyagi támogatásának köszönhetően gimnáziumunk vegyeskara idén is ellátogathatott a Felvidékre. Immár hagyomány, hogy iskolánk kórusai vendégszereplésükkel színesítik a mátyusföldi magyarság március 15-e alkalmából rendezett ünnepi megemlékezéseit. A három nap során művelődési házakban, illetve szabadtéri koszorúzási ünnepségeken lépett fel iskolánk vegyeskara Kneifel Imre igazgató úr vezetésével.
Képek
Március 17-e kora délutánján 44 gimnazista diákunkkal indultunk Székesfehérvárról. Utunk első állomása Felsőszeli volt, ahol elfoglalhattuk szállásunkat. Rövid pihenő után továbbutaztunk a közeli Diószegre, ahol az Innovatech Művelődési Központban megrendezett ünnepi emlékműsorban a polgármesteri köszöntő és a település fiataljainak verses ünnepi műsora mellett kórusunk is közreműködött. A kórusmuzsikát egyik kilencedik osztályos diákunk, Kálmán Botond szóló néptánca színesítette. Az ünnepi műsoros estet fogadás követte, majd visszautaztunk a szálláshelyünkre.
Utazásunk második napján számos érdekes program várt ránk. A szálláshelyen elfogyasztott reggeli után Pozsonyba indultunk, hogy megismerkedjünk a város történelmi nevezetességeivel. Bár sajnos esett az eső, ennek ellenére emlékezetes órákat töltöttünk el Pozsony belvárosában. A látnivalók megtekintésénél Bartalos Otthmár tanár úr volt a segítségünkre, aki háromnapos mátyusföldi látogatásunk során mindenhova elkísért minket. A tanár úr mindig készségesen állt a rendelkezésünkre, Pozsonyban és Galántán is sokat mesélt diákjainknak a magyar kultúra helyi emlékeiről.
A délelőtti városnézést a felsőszeli szállásunkon elfogyasztott ebéd követte. A szombati nap délutánja is fellépéssel telt. Rövid pihenőt és énekkari próbát követően 15 órakor indultunk Nemeskosútra, ahol a kultúrházban tartott ünnepi megemlékezésen vett részt az énekkar. A helyi felnőtt kórus és az általános iskola kisdiákjainak ünnepi műsora mellett iskolánk vegyeskara énekelt a megemlékezésen. Nemeskosúton is szíves vendéglátásban volt részünk, a helyiek vacsorával kedveskedtek fiataljainknak.
Március 19-én, vasárnap reggel a reggelit követően egyből útnak indultunk, hiszen 9 órára Kismácsédra, koszorúzási ünnepségre és emléktábla avatásra várták énekkarunkat. Útközben lehetőségünk nyílt arra, hogy megtekintsük Talamon Alfonz fiatalon elhunyt író köztéri szobrát Diószegen. A kismácsédi megemlékezés után tízóraival vendégelték meg diákjainkat a koszorúzás szervezői. Nem tölthettünk sok időt Kismácsédon, hiszen 13 órára Negyedre kellett érnünk, hogy az ottani koszorúzáson is részt vehessünk. Utazásunk során azonban volt arra időnk és lehetőségünk, hogy Galántán felkeressük a Joseph Haydn Zeneiskola és a Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium épületét, az Esterházy-kastélyt és a parkjában álló Kodály emlékművet, ahol iskolánk névadója előtt tiszteleghettünk. Kodály Zoltánra emlékezve az emlékműnél fiataljaink elénekelték az általa gyűjtött, A csitári hegyek alatt című népdalt.
A negyedi református temetőben 14 órakor vette kezdetét a megemlékezés és a koszorúzás. Az ünnepségen a helyi vezetők és az egyház képviselői vettek részt, a nagykövetség koszorúját Dóczy András helyezte el. Az ünnepségen vegyeskarunk énekelt. Ezt követően a katolikus temetőben folytatódott a megemlékezés, ahol szintén a koszorúzás alatt énekeltek diákjaink. Negyeden is kedves vendéglátásban volt részünk, az ünnepség után részt vehettünk az ünnepi fogadáson.
Sok élménnyel gazdagodva indultunk haza vasárnap délután, az esti órákban érkeztünk meg Székesfehérvárra.
Szívesen gondolunk vissza mátyusföldi vendégszereplésünkre. A sűrű program és a sok feladat mellett a három nap rengeteg élményt adott diákjainknak és a kísérő tanároknak egyaránt. Hálásak vagyunk, hogy a Rákóczi Szövetség támogatásával a 2017-es évben is lehetőségünk nyílt arra, hogy látogatást tehessünk a Galántán és környékén élő magyaroknál.